• slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

Egri fertálymesterek szépítették a fogyatékos gyermekeknek otthont adó intézményt.

Az Egri Fertálymesteri Testület több mint harminc tagja segítő munkával szépítette a szalaparti Harmónia Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Heves Vármegye területét március 11-én, szombaton délelőtt.

Az elmúlt évhez hasonlóan a civil egyesület tagjai gereblyét, lombseprőt ragadtak, az udvart és az épületek környékét tették rendbe. Kivágták az elszáradt fákat, metszették a díszcserjéket, bokrokat, összegyűjtötték a leveleket. A testület tagjaként Sinka Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves vármegyei igazgatója és dr. Szucsik István osztályvezető is részt vállalt a környezetszépítésből. A munkálatokba bekapcsolódtak az intézmény lakóotthonában élő fiatalok és a fertálymestereket kísérő családtagok is.

Várkonyi György Olivér, az testület főkapitánya elmondta: a közösen végzett tett összekapcsol, nyitottá tesz a másik felé. A kora tavaszi akció rendszeressé válik, bekerült az éves programtervükbe.

Az egri fertálymesterekről először a XVIII. század elején tesznek említést a krónikák. Egy évig tartó feladatuk az volt, hogy ügyeljenek a város rendjére, s képviseljék egy-egy városnegyed érdekeit az elöljáróságon. Hazánkban a fertálymesterség Egerben maradt fenn a legtovább, 1950-ig, majd 1996-ban élesztették újjá. Az egri fertálymesterség élő hagyománya 2015-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség listájára, a szervezet töretlen aktivitással munkálkodik a városért és a helyi közösségek építéséért.

Vig Anita Mária intézményvezető a helyszínen köszönetet mondott a mások javára, a közös jó érdekében végzett tevékenységért. A gyermekotthon 160 férőhelyen súlyos és középsúlyos ill. halmozottan sérült kiskorúak ápolását, gondozását, illetve felnőtté vált fogyatékos fiatalok ellátását biztosítja. Különleges gondozást biztosítanak az ideiglenes hatállyal elhelyezett fogyatékos gyermekek számára is.

SZGYF Heves Vármegyei Kirendeltség

VIDEO: pillanatképek az Egri Fertálymesteri Testület kertészeti munkájáról az egri gyermekotthonban 2023.03.11

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A heves-harmonia.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.