• slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

Orvosi eszközöket adományozott a Rotary Club Eger a Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézménynek. A háromszázezer forint értékű EKG készüléket és véroxigénszint mérőt február 1-jén adták át az egri otthon épülete előtt.


Az eseményen dr. Murányi Zoltán, a Rotary Club Eger elnöke kiemelte, hogy az egylet mindig elkötelezett volt a segítségnyújtás és a társadalmi felelősségvállalás mellett. Személyes példamutatással igyekeznek felhívni az emberek figyelmét a jószolgálati cselekedetek fontosságára. Vig Anita Mária intézményvezető a köszönetnyilvánítás során elmondta, a 160 férőhelyes állami fenntartású otthonban halmozottan sérült, fogyatékossággal élő gyermekeket és fiatalokat gondoznak, támogatnak. A felajánlott eszközök hatékonyan segítik majd az ellátásukat az egészségügyi szakápolás során. Dr. Zagyva Béla kincstárnok arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben az egyesület 16 millió forint értékben járult hozzá Heves megyei illetve egri intézmények támogatásához, és segítő tevékenységüket tovább folytatják. Az átadáson jelen lévő Farkas Attila, Eger alpolgármestere azt hangsúlyozta, mindig öröm, amikor a város egyik civil szervezete olyan aktívan segíti a közösségeket, mint a Rotary.

Orvosi eszközök adományozása

Weboldalunkon sütiket használunk

A heves-harmonia.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.